Lakihegy Fesztivál 2020 augusztus 20. Meghívó

Lakihegy Fesztivál 2020 augusztus 20. Meghívó

Változás jogátfenntartjuk, mivel a rendezvény támogatói folyamatoson büvül.

Várjuk tehát, továbra is a támogatásokat. Továbbá: kirakadó vásár lehetősége is adott, igy a magyar kis kereskedők, pl. kürtöskalács, játékok, iskolá kezdéshez tanszerfelszerelések, etc

Szigetszentmiklós református lelkészének, Szalkay László gondolatai

Magyarország keresztre feszítésének 100. évfordulója. Megemlékezés! A felvétel elsőrészében, Szigetszentmiklós református lelkészének, Szalkay László gondolataival ismerkedhetnek meg, akivel közösen imádkozunk HAZÁNKÉRT! Köszönöm lelkész úrnak, hogy megtisztelt minket a családias találkozónkon, melyet eredetileg nagyobb szobásura terveztünk, de miután a rendőrség elutasította a kezdeményezésünket, így a találkozó kisebbre sikerült. Magyarország keresztre feszítésének napján, a gyalázatos trianoni diktátum 100. évfordulóján, a Magyar Nemzet Határtalanul Egyesület közösen, együtt emlékezett a Nemzet Egyesítő Mozgalommal, és a Székely Leszek 2021-ben mozgalommal, akik Székelyföldről üzentek az anyaország magyarjainak. Ezt az üzenetet, a felvételünk 3-ik részében nézhetik meg. Köszönjük házigazdánknak, Deli Károlynak a MIÉP volt elnökhelyettes közreműködését. Köszönjük, Szalkay László, Szigetszentmiklós református lelkipásztorának, hogy megtisztelt jelenlétével. Áldás békesség!… (Angelica)

TRIANON 100 évforduló, Bene Gábor beszéde az egyesületünk megemlékező gyülésén!

TRIANON 100 (első rész) Az első világháborút megelőzően közjogilag Hazánk és Ausztria teljesen külön államnak látszott. A gyakorlatban azonban az 1867-es kiegyezés, vagyis a közös pénz, közös hadsereg, közösnek mondott diplomácia okán ez a függetlenség csak illúzió volt. Megvalósult „a közös lónak túrós a háta”- népi mondásunk! Így a világháborúba való belépésünk – a magyar miniszterelnök ellenzését figyelmen kívül hagyva – teljes mértékben Habsburg akarat szerint történt meg! Ahogy francia Gabriel Gobron leírta 1932-ben „Közép-Európában csak egyetlen egy ember akarta kétségbeesetten a békét, a becsületes Tisza István!” Tovább: https://www.facebook.com/politikaicsa…

 

Székelyföldről üzentek az anyaország magyarjainak.

Egyesület közösen, együtt emlékezett a Nemzet Egyesítő Mozgalommal, és a Székely Leszek 2021-ben mozgalommal, akik Székelyföldről üzentek az anyaország magyarjainak. Köszönjük házigazdánknak, Deli Károlynak a MIÉP volt elnökhelyettes közreműködését. Áldás békesség!… (Angelica)

 

Deli Károly beszéde, a trianoni 100-ik évfordulóján

A Trianonhoz vezető út hosszú volt, tragikus hibákkal és mulasztásokkal terhes, de még magyar út volt, egy önérzetesen fejlődő magyar világ, amely azonban nem ügyelt a saját belső megosztottságaira, a testében kifejlődő betegségekre és rothasztásokra, és nem figyelt oda a saját népe sorsára.(Csurka István)

2020.junius 04 Magyar Nemzet Határtalanul Egyesület megemlékező gyülésén!

Magyar Nemzet Határtalanul Egyesület elnökének trianoni beszéde!

Trianon évforduló, megemlékező gyülésünkön az elnök beszéde!